HTML

MÁV Klíma-változás??

Így nyár végén, megelégelve a működő klíma mentes Intercity vonatokat, a létező összes médiának és hírcsatornának továbbítottam a panaszlevelemet. A levél a légkondícionálsáról és a higiéniáról szól, valamint nem csak szidkozódást, de konkrét javaslatot is tartalmaz.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

küzdelem: MÁV - (klíma)változás?

2008.08.28. 10:31 kacsuci

Levelem (többek között) a MÁV-nak:

Kedves XY! (a levelet elküldtem a MÁV-START-nak ,minden létező email címre, a vezérigazgatótól az asszistensig, az  MTV-nek, a TV2-nek,  az RTL Klubnak, a Nemzeti Közlekedési Hivatalnak, a Közlekedési Minisztériumnak, plusz: Origo, Index, Haon, HVG, Magyar Nemzet, Nepszabadsag)

 A segítségüket szeretném kérni egy olyan ügyben, amely szerintem az emberek nagy részét érinti és amelyben sajnos én tehetetlen vagyok.
 
Négy évet ingáztam Győr és Debrecen között, egy éve pedig „csak” Budapest és Debrecen között utazom két hetente hétvégén. Tekintve, hogy autóm sajnos nincsen, és közvetlen buszjárat sem indul Debrecenbe, (sem Győrből nem indult, sem Budapestről nem indul) kénytelen vagyok vonattal járni. Az elmúlt öt év során volt szerencsém igen jól megismerni a MÁV által nyújtott „szolgáltatásokat”, igen sok idegtépő utazáson vagyok túl, de úgy érzem ezen a nyáron betelt a pohár, a tehetetlen düh felemészt.
 
Hosszasan tudnék mesélni arról, hogyan, milyen szemtelen módon zsákmányolja ki a MÁV az embereket, milyen felháborító dolgokat tapasztaltam, azonban most csupán két dolgot említenék, amelyre szeretném felhívni a figyelmet és amelyek megváltoztatásában talán az Önök által nyújtott nyilvánossággal tudnának segíteni. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy kizárólag Intercity vonatokról beszélek, azokon utazom, abban a hiú reményben, hogy elvileg, az viszonylag kulturált kocsikon szállítja utasait.
 
  1. tisztaság: egyszerűen felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Intercity járatokon, legyen példa Budapest-Debrecen (2,5 óra), az egész vonat, minden kocsiját végig kell járni, hogy találjunk egy olyan illemhelyet, amelyben viszonylag(!!!) elfogadhatóak az állapotok és amelyet a szerencsétlen utas használni tud. (természetesen az ülőkére ha egyáltalán van, semmi esetben nem lehet ráülni hányinger és fertőzésveszély nélkül; szappan, papírtörlő, illetve WC papír szinte SOHA sincsen, víz is csak nagy ritkán)
 
  1. légkondícinálás: szintén türhetetlen, hogy a kocsik nagy többségében egyáltalán nem működik a légkondicionálás. Ugyan mindenhol be vannak szerelve a klíma berendezések, de minek! Azt a tényt, hogy nyáron kánikulában a +34 fokban ülnek az emberek egy kocsiban (ha fülkés az még rosszabb) ahol nincs hűtés, csak az teszi még elviselhetetlenebbé, hogy a kocsik ablakai úgy vannak kialakítva, hogy ne lehesenn őket kinyitni. Tehát nem hogy egy kis huzat jönne be a menetszéllel, de még levegő sincs a kocsikban. Ez nem csak hogy kellemetlen de veszélyes is, bármikor bármelyik utas rosszul lehet, elájulhat. A minimális emberi körülmények sem adottak a vonatkocsikban.
 
A fent említett két probléma természtesen csak kicsiny töredékrésze annak, amit kifogásolhatnék (állandó késések illetve azok letagadása; a helyjegyet hiába kérjük egymás mellé, esetek nagy többségében nem úgy kapjuk, utastájékoztatása teljes hiánya, mind a vonatokon, mind a pályaudvarokon;...stb.).
 
Én mindent megértek, tényleg mindent. Megértem ha azt mondja a MÁV, hogy sajnos nincsen pénz takarítószemélyzetre (akár a vonatokon menetközben is!), nincsen pénz szappanra és toalettpapírra, sőt azt is megértem, ha van rá pénz de egyes utasok ellopják, megértem ha nincs pénz a vonatokon és a pályaudvarokon a hangosbemondó készülékek kicserélésre,ne hogy lehessen érteni éppen mennyit hazudnak mennyit késik a vonat, azt is megértem ha nincsen pénz a klímák karbantartására, azok megjavíttatására esetlegesen újak megvételére. Ez ma Magyarország, megértem. DE!
 
 
A javaslatom a következő:
 
Mondjuk ki! Mondjuk ki, hogy nincsen rá pénz! És miután ezt kimondtuk, akkor talán ne kérjünk a fent említett szolgáltatásokért, amiről már a vonat indulása előtt tudjuk, hogy nincs a vonaton, utasonként 390 Ft-ot! Ugyanis az 520 Ft-os helyjegy ára két részből áll:
 
- 130 Ft a hely ára (az, hogy van lefoglalt űlőhelyünk) illetve
- 390 Ft amely a komfort díj (többek között a légkondicionlás is ebben van benne)
 
Legyen akkor két féle járat: gyűjtsék össze a működő klímával rendelkező kocsikat és indítsanak naponta 2 klímás járatot, amikre a szolgáltatásnak megfelelően 520 Ft a helyjegy, a többiről pedig mondjuk ki, hogy nincs benne klíma, így ezekre a járatokra csak 130 Ft-os helyért fizetendő jegyet kelljen megvenni. De az non sense és etikátlan, hogy több száz utas fizet naponta olyan szolgáltatásért amiről tudja a MÁV és kedves vezetősége, hogy nem tudja biztosítani.
 
Erre válaszolná azt a tisztelt MÁV vezetőség, hogy ilyen esetekben kérjünk igazolást a kalauztól, hogy nem működött a klíma és a pályaudvaron visszakapjuk a 390 ft-os komfortdíjat. Ez a megoldás is több sebből vérzik: miután én két és fél órát utazom a 30 fok feletti, levegő nélküli vonaton és végre valahára megérkezem, eszem ágában sincs, a szintén nem légkondicionált pályaudvaron beállni egy sorba (ahol elvileg a vonat összes utasa állhatna) és további 30 percet sorbaállással tölteni. Miért nem? Azért, mert sajnálom rá az időt, azért utazom haza, hogy az időmet a családommal töltsem és ne a pályaudvaron. Illetve, ha én időre megyek, legyen az egy csatlakozó vonat indulása, busz indulás ha átszállok, esetleg állásinterjú, tárgyalás, bármilyen találkozó, koncert vagy színház, nem biztos, hogy van még plusz fél órám a sorban állásra.
 
Ha jól megfigyeljük, a mostani állapot csak és kizárólag a MÁV-nak kedvez. Hiszen elkéri utanként és utasonként az 520 Ft-ot, de cserébe nem ad semmit, ugyanakkor azt is tudják, hogy a fent említett okok miatt, csak kevesen állnak sorba visszakérni a komfortdíjat.
 
Tisztelettel megkérem Önöket, hogy amennyiben van rá módjuk, hívják fel erre a problémára annak reményében hogy talán változik valami.
 

És a válasz amit kaptam:

Tisztelt Utasunk!
 
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, valamint a MÁV Zrt. vezérigazgatója részére küldött megkeresését a MÁV-START Zrt. Ügyfélszolgálataként köszönettel megkaptuk. Felvetéseivel kapcsolatban – a minisztérium megbízásából is – illetékességből a következőkben tájékoztatjuk Társaságunk álláspontjáról.
 
A megkeresésében említett InterCity járataink Társaságunk kiemelt szolgáltatásai közé tartoznak. Ennek folytán utasaink e járatokat az évek során megkedvelték, kihasználtságuk folyamatosan emelkedett. Az IC szerelvények és személykocsik tisztaságára kiemelt figyelmet fordítunk.  A forduló állomásokon, a szerződéses vállalkozó cég munkatársai minden esetben elvégzik az előírt takarítást és a mosdóhelyiségek kiszerelését – ez alól egyedül az a rendkívüli helyzet kivétel, amikor az érkező forduló szerelvény késése, ezt nem teszi lehetővé. A személykocsik tartályainak vízzel való feltöltése a kiinduló állomáson történik. Ennek elmaradása is csak rendkívüli okokra vezethető vissza, amelyek általában műszaki, illetve technikai jellegűek, mint például a tartályok illetve a feltöltő rendszer meghibásodása. Ugyanakkor ilyen helyzetben a műszaki hibás kocsi kisorozására és megfelelő pótlására törekszünk.
A kiemelt figyelemnek betudhatóan, InterCity járataink tisztaságával kapcsolatban elenyésző számú panasz érkezik. Utasaink észrevételei alapján, abban az esetben, amennyiben konkrét esettel és vonattal kapcsolatosan fogalmaznak meg kifogásokat, a történteket minden esetben kivizsgáljuk és a szükséges intézkedéseket megtesszük a hiányosságok, hibák megszűntetése érdekében. Társaságunk vallja, hogy csak hiányosságainkat megismerve és elemezve van mód azok orvoslására, ezért köszönjük, amennyiben a későbbiekben e téren Ön is konkrétumokkal segíti munkánkat.
 
További felvetésével kapcsolatban itt szeretnénk tájékoztatni, hogy a változó klimatikus viszonyokra, valamint utasaink ezirányú jogos elvárásaira válaszul, Társaságunk az IC vonatainkban közlekedő kocsik klímaberendezéseinek, légbefúvóinak teljesítményét jelentősen megemelte, melynek köszönhetően számottevően csökkentek a klímaberendezésekkel kapcsolatos problémák. Az immáron majdnem a teljes IC járműállományt érintő technológiai módosítás kapcsán, az átépített kocsik hűtési teljesítménye majd a duplája a hagyományos kocsikénak. A léghűtő berendezések hatékony működtetése azonban továbbra is csak zárt ablakok mellett lehetséges, ezért az ablakokat egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben lehet kinyitni. Vonatkísérő munkatársaink – szükség esetén – a kisméretű bukóablakokat lenyitják. Természetesen az utazóközönség hőérzete eltérő lehet, valamint utasaink ruházata is befolyásolhatja a benti hőmérséklet megítélését. Bár Társaságunk – különös tekintettel a nyári időszakra – kiemelt gondot fordít a karbantartásra és ellenőrzésre, a menet közbeni meghibásodások nem zárhatók ki teljes bizonyossággal, melyek legtöbbje csak a végállomásra való megérkezés után orvosolható. Ilyen esetben az Ön által említett komfortdíjat Társaságunk visszatéríti a jegyvizsgáló külön igazolása nélkül, munkatársunk jelentése alapján. Amennyiben ezt nem kívánja az állomáson bonyolítani, úgy a komfortdíjat Ügyfélszolgálatunk, az IC pótjegy olvasható, akár elektronikus formátumú megküldése után az Ön címére továbbítja. 
 
Itt szeretnénk informálni továbbá, hogy az említett változó éghajlatra tekintettel új beszerzéseink esetében kizárólag megfelelő teljesítményű légkondicionálóval bíró járművek kerülhetnek kiválasztásra.  Az InterCityket érintő fejlesztésként pedig készülnek az úgynevezett 3. generációs InterCity kocsijaink, amelyek a jelenlegieknél érezhetően magasabb komfortfokozatot és új technikai megoldásokat képviselnek a közeljövőben.
 
Társaságunk arra törekszik, hogy utasaink elvárásainak megfelelve, kulturált környezetben, jó minőségű, pontos és megbízható eljutási lehetőséget, versenyképes szolgáltatást biztosítson. Célunk, hogy álljon bár rendelkezésére más eljutási alternatíva, az útra kelők utazásaik lebonyolítására továbbra is a vasutat válasszák. Jelzése alapján illetékes munkatársaink az említett viszonylatban közlekedő járatokat ellenőrizni fogják.
 
Szolgáltatásainkkal kapcsolatos észrevételeit a jövőben is várva, megkeresését ismételten köszönjük.
 
 
Üdvözlettel:
Péter Csaba
ügyfélszolgálati szakelőadó

REAKCIÓM:

Kedves Péter Csaba!
 
Nagyon köszönöm a válaszát, felül múlta minden korábbi várakozásomat. A minisztérium, illetve az ügyfélszolgálat álláspontja tökéletes bizonyítéka annak, hogy Önök, illetve a kedves minisztériumi dolgozók, valamint a MÁV-START vezetése nem ült még Magyarországon vonaton. Ez nem is lenne probléma, hiszen nem mindenkit érhet ilyen szerencse, hogy megtapasztalhatja a magyar vasúti szolgáltatásokat, de nagyon kérem legalább az utasok véleményét ne cáfolja meg, azokét akik ténylegesen utaznak a vonaton.
 
Akkor ha megengedi most én is reagálnék az Önök álláspontjára:
 
„A forduló állomásokon, a szerződéses vállalkozó cég munkatársai minden esetben elvégzik az előírt takarítást és a mosdóhelyiségek kiszerelését – ez alól egyedül az a rendkívüli helyzet kivétel, amikor az érkező forduló szerelvény késése, ezt nem teszi lehetővé."
 
Javasolnám, hogy egyszer valaki tekintse meg, milyen módon végzi a cég a takarítást, mert volt szerencsém szemtanuja lenni, és higgyen nekem, nem lett tisztább mint volt. Úgy gondolom, hogy ha már a MÁV fizet ennek a cégnek a takarításért, elvárható lenne, hogy legyen eredménye a munkájuknak, illetve hogy azt rendszeresen ellenőrizzék. A rendkívüli helyzet amelyet említ, vagyis hogy késik a szerelvény, az pedig egyáltalán nem rendkívüli Magyarországon, sőt teljesen természetes és igen gyakori dolog (melyet bizonyít az is, hogy az álllomásokon ha 10 percnél kevesebbet késik a vonat, be sem mondják, ki sem írják), vagyis ugyanilyen gyakori az is, hogy elmarad a takarítás.
 
„Utasaink észrevételei alapján, abban az esetben, amennyiben konkrét esettel és vonattal kapcsolatosan fogalmaznak meg kifogásokat, a történteket minden esetben kivizsgáljuk és a szükséges intézkedéseket megtesszük a hiányosságok, hibák megszűntetése érdekében."
 
Amennyiben ez segít, megígérhetem Önnek, hogy minden egyes alkalommal amikor vonaton utazom részletesen, járatszámmal minden információval ellátotott észrevetételt küldök Önöknek. Talán egyszer eljutunk odáig, hogy lesz értelme...
 
„Társaságunk az IC vonatainkban közlekedő kocsik klímaberendezéseinek, légbefúvóinak teljesítményét jelentősen megemelte....... az átépített kocsik hűtési teljesítménye majd a duplája a hagyományos kocsikénak."
 
Kedves uram, gondolom Ön is megérti, hogy engem a legkevésbé sem érdekel, hogy mennyivel nagyobb az átépített kocsik teljesítménye, hogy ha a „dupla teljesítmény" is pont olyan eredménytelenül hűt mint a hagyományos kocsikban lévők. Arról nem is beszélve, hogy ezek a berendezések lehetséges, hogy nagyon újszerűek és nagyon hatékonyak, ahogyan azt Ön írja, de abban remélem megegyezhetünk, hogy csak abban az esetben ha be vannak kapcsolva és üzemelnek.
 
„A léghűtő berendezések hatékony működtetése azonban továbbra is csak zárt ablakok mellett lehetséges, ezért az ablakokat egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben lehet kinyitni. Vonatkísérő munkatársaink – szükség esetén – a kisméretű bukóablakokat lenyitják."
 
Amint azt Ön is írja, mivel nem lehet ablakot nyitni, ezért nem is nagyon kellene attól tartani, hogy azért nem működik a klímaberendezés mert az utasok kinyitják az abalkot. Ezt a jogot Önök már elvették az utasoktól. Így ez az érv nem állja meg a helyét. Azt az érzést, amikor 100 ember ül órákon keresztül egy kocsiban ahol nincs klíma se ablak, de cserébe van 30 fok, azt a legkevésbé sem enyhíti a mini bukóablakok (kb 3 darab kocsinként) kinyitása.
 
 
 
„Természetesen az utazóközönség hőérzete eltérő lehet, valamint utasaink ruházata is befolyásolhatja a benti hőmérséklet megítélését."
 
Higgye el nekem, a nyár közepén senki sem bundában ül a vonaton, így én sem. Úgy gondolom, hogy ha a kocsiban minden emberről szakad a víz, legyezi magát és szinte fuldoklik, akkor talán nem az én hőérzetemmel van probléma.
 
„Bár Társaságunk – különös tekintettel a nyári időszakra – kiemelt gondot fordít a karbantartásra és ellenőrzésre, a menet közbeni meghibásodások nem zárhatók ki teljes bizonyossággal, melyek legtöbbje csak a végállomásra való megérkezés után orvosolható."
 
Amennyiben orvosolható, legyenek kedvesek ezt megtenni és javítsák meg a berendezéseket, mert az a tény, hogy minden hétvégén hibás a klímaberendezés a kocsikban, az nem éppen azt bizonyítja, hogy meg lennének javítva.
 
„...említett komfortdíjat Társaságunk visszatéríti a jegyvizsgáló külön igazolása nélkül, munkatársunk jelentése alapján. Amennyiben ezt nem kívánja az állomáson bonyolítani, úgy a komfortdíjat Ügyfélszolgálatunk, az IC pótjegy olvasható, akár elektronikus formátumú megküldése után az Ön címére továbbítja."
 
Ez az első gondolat, amely megoldást kínál és nem problémát tagad. Az eddigi tapasztalataim alapján ugyan vannak kétségeim, de megígérhetem, hogy ki fogom próbálni, elküldöm Önöknek emailben a helyjegyem másolatát és fogom várni a visszatérítést. Kíváncsi leszek...
Dátum: 2008. aug. 22. 14:20 IC 654 21. kocsi – nem működött a klíma. Végig jártam az egész vonatot olyan kocsi után nézve, amelyben talán működik, de nem találtam ilyet.
Ahová a komfort díjat várom: xxxxxxxx-xxxxxxx
 
 
„Jelzése alapján illetékes munkatársaink az említett viszonylatban közlekedő járatokat ellenőrizni fogják."
 
Nagyon remélem, hogy ténylegesen így lesz és nagyon sajnálom, hogy erre Önöket külön figyelmeztetni kell.
 
Várom a mielőbb intézkedést és a körülmények javulását.
 
Üdvözlettel:
 
Nagy Viktória

 

Szólj hozzá!

Címkék: máv klíma

süti beállítások módosítása